Rólunk

DSC00173

Üdvözöljük óvodánk honlapján

Dél-pesti óvodánk Budapesten a XVIII. kerületben helyezkedik el, egy kis családi villában, zöld területe 1800 nm2 helyezkedik el, modern, színes játszótéri felszerelésekkel.

2006. szeptemberében első körben két csoporttal indult óvodánk, majd a hirtelen kialakuló hatalmas sikerre és igényekre való tekintettel 2007. nyarán óvodánk bővítésre került.

2007. szeptemberétől már négy csoporttal indult nevelési évünk, a kezdeti sikerek után 2012 évben óvodánk és oktatás programunk elnyerte a „Nemzetközi Oktatási érdemrenddel kitüntetett intézmény” címet.

2016. évben pedig büszkén viseli a Magyar Nevelési és Oktatási Intézmények Szövetsége – NEVOSZ – Minősített Intézmény – címet.

Az óvoda alapterület 450 nm2,  három szinten 4 csoportszobával,  nyelvi oktató laborral, tágas öltözőkkel, külön étteremmel,  a sportképzésekhez felszerelt tornateremmel és informatikai sarokkal rendelkezik.

Csoportszobáink tágasak, világosak, az adott csoport életkori fejlesztéséhez jól felszereltek. Angol nyelvi oktató laborunkban interaktív táblákkal, a hang és képanyagokhoz  tartozó  média felszerelésekkel – TV, DVD, CD – rendelkezünk.

Torna termünkben bordásfal, tükör, zsámoly, trambulin, szivacsok, RG szerek biztosítják és segítik az edzők munkáját, a gyermekek sportfejlődést.

Bevezető:

Három gyermekes anyuka révén tudom, hogy mit jelent a napi 8 órai munka után a gyermekeket edzésre, balett oktatásra, külön nyelvi órákra hordani, majd késő este fáradtan hazaérni. Ezt az utat én is végig jártam, segítségem nem volt, nem volt könnyű, de megérte, mert most büszkén tekintek gyermekeimre, akik boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké kezdenek válni.

Mai rohanó világunkban nagyon sok tehetséges gyermek veszik el azzal, hogy a szülő nem tudja megoldani a gyermek különórákra vitelét, munkahelyi elfoglaltsága miatt.

Ez motivált abban, hogy létrehozzunk egy olyan Alapítványt ahol a cél, a sport korai szeretetének megismertetése, ennek függvényében elsődlegesen egy olyan intézmény kialakítása, ahol a napi óvodai idő keretein belül a gyermekeknek lehetősége van sportolni, nyelvet tanulni, az egészséges életmódot megismerni és megtanulni és egyben nagyon sokat játszani. Megpróbáltunk – szigorú feltételek és szabályok betartása mellett – egy teljesen más arculatú óvodát létrehozni, ahol gyermek olyan boldog, mintha otthon, családi környezetben lenne.

A sportról már annyi jót elmondtak. Hogy növeli a szervezet ellenállását, hogy erősíti a lelket. De kevesen tudják, hogy a sport javítja a gondolkodást és az emlékezőképességet – okosít. Akár hogy is, az okos ember sportol, hogy még okosabb legyen.

Végezetül de nem utolsó sorban, a mai világban a sportnak igen nagy ereje van és egy sikeres sportoló, olyan pozitív értéket tud közvetíteni, ami mindenki számára példaértékű.

 

A pedagógusok, pedagógusi asszisztensek és dajkák kiválasztására kiemelt hangsúlyt fektettünk, többfordulós felvételi beszélgetés – nagyon sok tényező felsorakoztatásával próbáltuk kiválasztani a legjobb  pedagógusokat,  hogy a gyermekek szakmailag, pedagógiailag a legjobb kezekbe kerülhessenek. Ennek függvényében óvodapedagógusaink főiskolát végzett diplomával, ezen felül angol nyelvtanári diplomával is rendelkeznek. Angol nyelvű pedagógusaink érthető, tiszta kiejtéssel rendelkeznek.

A több éves szakmai tapasztalattal rendelkező óvodapedagógusaink nyitottak a sport, mint egyéni életforma iránt.

Pedagógusaink munkáját pedagógusi asszisztensek segítik, többéves szakmai tapasztalattal, és  végzettséggel rendelkeznek. Az óvoda gazdasági területét Gazdasági Vezető végzi.

Segítik még a munkánkat az óvodával szerződésben álló logopédus és gyermekpszichológus is.

A gyermekeink fejlődését oktatási éveink folyamán gyermekorvos, védőnő és fogorvos ellenőrzi.
A sport edzőink terén biztosítjuk, hogy minden edzőnk “Mesteredző” kategóriába sorolt, diplomás, több éves szakmai háttérrel és egyben egyéni nagy sport sikerekkel rendelkeznek.

A balett oktatónk orosz „balett mester” címmel rendelkezik,  a klasszikus balett oktatás a ritmikus gimnasztika sportágra építve,  ezzel segítve az edző munkáját.

A CAMBRIDGE Angol Nyelvi Sportóvoda vezetősége és minden dolgozója meggyőződéssel vallja, hogy a nyugodt, szeretetteljes, derűs és vidám környezetben felnövő gyermekekből lesznek a kiegyensúlyozott, aktív és sikeres felnőttek. Az óvoda a fenti légkört a személyzet legteljesebb odafigyelésével, szeretetével és szaktudásával, a csoportszoba otthonos, meleg és átlátható berendezésével, játékos és örömteli hangulat kialakításával valósítja meg.

Az óvoda nevelési programjára építve játékba integrált tanulással biztosítunk folyamatos fejlődést a gyermekek számára. Kiemelt pedagógiai célunk, hogy a gyerekek óvodai élete során fejlesszük önbizalmukat, tágítsuk érdeklődési körüket és minél több sikerélményben részesítsük Őket.

Nagy hangsúlyt fektetünk azoknak a szociális és érzelmi területek tudatos és tervszerű fejlesztésére, melyek biztosítják a gyermekek sikeres iskolai felvételét és beilleszkedésüket. Nevelési programunk szerves része továbbá a környezetvédelem és az egészséges életmódra való nevelés.

Nevelési munkánk során fontos szerep jut a gyermekközpontúságnak és a
gyermekléptékű pedagógiának. Az óvodai nevelői munkában egyenlő hangsúlyt fektetünk a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődésére.

Nevelési elveink alapja, hogy minden kisgyermek egyedi és különálló személyiség, amiből adódóan egyéni bánásmódot és saját fejlődési ütemének megfelelő, differenciált fejlődést igényel.

CAMBRIDGE Angol Nyelvi Sportóvoda  ezeknek az igényeknek a kielégítését a szakértő, türelmes és tapasztalt pedagógusi személyzettel és a gyermekek-pedagógusok kiváló arányával valósítja meg.

Meggyőződésünk továbbá, hogy a pedagógusnak és a szülőnek együttesen kell részt venniük a gyermek nevelésében, ezért rendkívül fontosnak tartjuk a szülőkkel való hatékony kommunikációt és szorgalmazzuk aktív részvételüket az óvoda életében.

Óvodánk naponta négyszeri étkezést (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) biztosít a gyermekek számára. A gyermekek étrendjét saját főzőkonyhánk és szakképzett szakácsunk biztosítja.

Sportóvoda lévén gyermekeink reform étkezésben részesülnek, csak és kizárólag egészséges ételek kerülnek az asztalra.  Teljes kiőrlésű péksütemények, szárnyasok, halak és rengeteg friss gyümölcs, zöldség kerül az asztalukra. Ezek tartalmazzák gyermekeink testi fejlődéséhez szükséges alapanyagokat, vitaminokat.

Vitaminpultunkon gyermekeink önkiszolgáló jelleggel ehetik a friss, nyers gyümölcsöket, zöldségeket.

A gyermekek egész napos folyadékbevitelét az Aquastella Kft. Csillaghegyi természetes ásványvize biztosítja, amely összetétele a testi és szellemi fejlődéshez szükséges ásványi anyagokat biztosítja gyermekeink részére. Gyermekeink a kihelyezett gépet önkiszolgáló jelleggel használhatják.

  • homogén csoportok, gyermekek életkor szerinti csoportbeosztás
  • nemzetközi oktatás, angol anyanyelvi környezet
  • nemzetközi oktatók, angol nyelvű pedagógusok
  • magyar pedagógia program / nemzetközi pedagógia program (CAMBRIDGE Sportóvoda saját, kidolgozott éves, havi projektjei alapján)
  • CAMBRIDGE program / oktatás (gyermek nyelvvizsga előkészítő foglalkozások
  • Cambridge egyenruhák
  • napi fejlesztő foglalkozások
  • Pre-School csoport (saját oktatási anyaggal)
  • nemzetközi és két tannyelvű iskolába való felkészítés
  • havi hírlevél, havi program táblázat
  • informatikai oktatás
  • ritmikus gimnasztika, szertorna utánpótlás keret nevelés mesteredzőkkel
  • orosz balett mester
  • úszás és korcsolya sportképzések
  • fakultatív programok: mini star’s (ének/hang képzés, oktatás), birkózás, tenisz, sí,  kézműves oktatás, só barlang
  • rekreáció bevezetése, speciális (reform) étrend
  • saját főzőkonyha / szakács
  • amerikai és magyar ünnepek megemlékezése
  • gyermek konyhaművészet
  • gyermek kertészet
  • háztartástan
  • közlekedés ismeret
  • testvér óvoda
  • havi extra programok,  kulturális fejlesztés
  • rendszeres havi kirándulások
  • születésnapok, névnapok /ajándékozás – óvoda saját lógójával ellátva
  • gyermek szállítás igényelhető
  • külső helyszínen:  Gálák (karácsonyi, évzáró)
  • Szülők-Nevelők Bálja, Alapítványi bál
  • sportfotók, napi fotók,  utolsó évesek – tablók
  • családi napok
  • gyermek orvos, fogorvos, pszichológus
  • logopédusi ellátás

CAMBRIDGE Angol Nyelvi Sportóvoda nyitva tartását a szülői igényeknek megfelelően alakítottuk ki:

hétfőtől – péntekig
7.00 – 17.30

Szolgáltatásaink körébe tartozik a Hétvégi Játszóház ügyelet.

Igény szerint teljes ellátással, óvodapedagógusi szakfelügyelettel.